Új dokumentumok: közhiteles mérleg és cégmásolat

Örömmel jelenthetjük Ügyfeleinknek, hogy ismét fejlesztettünk szolgáltatásunkon, mostantól oldalunkon már közhiteles formában is elérhető a mérleg illetve a cégmásolat dokumentum!

A közhiteles mérleg

A mérleg az egyik legnépszerűbb dokumentum típusunk. Eddig tárgyévtől függően Excel, HTML, PDF formában volt elérhető oldalunkon, de néhány visszatérő vásárlónk kérésére mostantól közhiteles, azaz papír formában, hiteles bélyegzővel is rendelhető. A szállítás - a közhiteles cégkivonattal megegyező módon - postán és Budapesten és környékén futárral történik. A hétfőtől csütörtökig 12 óráig beérkező rendeléseket még a rendelés napján szállítjuk futárral, illetve postázzuk. A csütörtök 12 óra utáni rendeléseket hétfőn tudjuk kiszolgálni.

Fontos, hogy kizárólag a legutóbbi elérhető éves mérlegből szállítunk közhiteles változatot!

Közhiteles mérleg minta megnyitása új ablakban

Közhiteles cégmásolat

Az elektronikus cégmásolattal azonos módon tartalmazza egy adott cég teljes történetét, az összes céggel kapcsolatos adatváltoztatást dátummal ellátva. A dokumentum közhiteles, pecséttel rendelkezik és papír alapú. A szállítás azonos a már ismert közhiteles dokumentumokkal.

Közhiteles cégtörténet (cégmásolat) minta megnyitása új ablakban

Mennyire volt hasznos ez a tartalom?
* * * * *
5/5 (1 értékelés)
Megjegyzések hozzáadása

Céginformációs hírek